Szeretettel köszöntjük a Budapesti Divatiskola honlapján
A Budapesti Divatiskola (korábban Rosemari Divatiskola) 1945 után az első magánkezdeményezésre létrejött Divatiskola, melynek alapjait 1985-ben a legkiválóbb divatszakemberekkel összefogva Rose Gáborné rakta le.
Az 1985-ben létrehozott divatiskola az Iparművészeti Főiskola iparművész - tervező képzése mellett hiányt pótolt a magyar oktatási rendszer palettáján, mint az egyetlen ilyen jellegű középfokú képzés. Úttörőként dolgozta ki a divat-stílustervező oktatás államilag elfogadott tantervét, amelyet az azóta alakult más hasonló iskolák is átvettek. Divatiskoláról lévén szó, tantervünket azóta is mindig továbbfejlesztjük, és a napi "divat"-hoz igazítjuk. Igyekszünk mindig frissen, naprakészen adaptálni minden újdonságot.
Az iskola célja, hogy fejlessze a hallgatók tudását, ízlését, rajzi kifejező képességét, elősegítse saját formavilágának kialakulását,
és a mindenkori divat adaptálásának készségét.
Iskolánk fő erőssége, a kitűnő tanári testület, amely oktatásunk minőségének záloga, a különböző kororsztályú elismert és sikeres iparművész- és művészettörténész tanárok, valamint a ruhaipar műszaki szakembereinek együttműködésével valósul meg. A Budapesti Divatiskola hallgatói elsőkézből kapnak tájékoztatást az új szín-, alapanyag és formatrendekről Bajczár Éva iparművész tanárunktól, aki Magyarországot képviseli az INTERCOLOR-ban.
Az iskola hallgatói sikerrel szerepelnek pályázatokon, divatbemutatókon.
Az iskola fakultatív tanulmányutakat szervez divateseményekre, szakvásárokra, bemutatókra, kiállításokra.
Iskolánk több alkalommal vett részt már Párizsban, Milánóban, Londonban, Düsseldorfban,
Brno-ban és Bécsben különböző divatprogramokon.
Emelt szintű Divat- és stílustervező képzés:
Az oktatás időtartama: hároméves, esti képzés.
Célunk, hogy hallgatóink tanulmányaik során megszerezzék az öltözködéssel, és a
stílustervezéssel kapcsolatos szakmai ismereteket; az egyre összetettebb
feladatok elvégzésével eljussanak a különböző kollekciók megtervezésétől,
a kivitelezésen keresztül, a divatbemutató megszervezéséig.
A ruhatervező képes
megadott témában kollekciót tervezni divatbemutatóra, egyéni megrendelésre
vagy egyéb üzleti megbízásra.
Képes terveit rajzban, érthetően megjeleníteni, hasznos, ha a
kivitelezésben is jártas.
A stílustervező (stylist)
általában személyeket öltöztet a megbeszélt alkalomhoz, megfelelő stílusban,
attól függően, hogy a megbízó a megjelenésével mit akar kifejezni, képviselni.
Stylistok dolgoznak divatfotózásnál és a médiában. A tervezői és a stylist
munkához nagyfokú kreativitásra, és empátiára van szükség. A stylistnak jó emberismerettel és jó kommunikációs készséggel kell bírnia. Korszerű műveltségre és a művészeti ágak ismeretére
van szüksége.
Ismernie kell a kor divatirányzatait - nemcsak az öltözködésben - de a ruházatnál,
az új alapanyagokat, szín- és formatrendeket.
Lehetőségeihez képest törekedjen a nemzetközi divat szakkiállításokon való részvételre,
így lépést tarthat a következő szezonok előrejelzésével, ahol feltöltődhet, inspirációs
forráshoz juthat.
"A tervező feladata, hogy megérezze a divat változását, amit egy elefántcsont toronyból nem lehet."
(Tom Ford)
Vizsgák:
A tantárgyak szóbeli, írásbeli valamint gyakorlati vizsgával zárulnak. Minden év végén vizsgabemutatón adnak számot tudásukról a hallgatók. A sikeresen vizsgázók állami bizonyítványt kapnak DIVAT-STÍLUSTERVEZŐ végzettségről.
|